A kor és a képek - Ország Lili világa

2018. március 23. - Bábszínház blog

Shakespeare III. Richárdjához nem kell ismernünk a 15. századi angol történelmet. Az 1950-es, 1960-as évek csak látszólag vannak közelebb hozzánk: a mai negyvenesek számára még talán ismerős a TTT, de a Y- Z- és alfa-generációnak valószínűleg semmit nem mond ez a betűkombináció. A befalazva - in memoriam Ország Lili című előadásunkhoz azonban nem árt némi előzetes ismeretanyag.

memento.jpg

Memento (Négyfigurás nagy memento) 1957 - Kolozsváry-gyűjtemény, Győr

Ország Lili életével, traumáival, furcsa látomásaival, sötét képeivel ellentétben álló színes, játékos bábtervezői világával már megismerkedhettek a blog olvasói.

A befalazva a TTT, azaz tiltott, tűrt, támogatott korban játszódik: e három kategóriába sorolta az előadó- és alkotóművészeket a hivatalos kultúrpolitika 1957-től a rendszerváltásig. Ország Lili szürrealizmusa éles kontrasztban állt a korban elvárt szocialista realizmussal. A támogatott szocialista realizmussal szembehelyezkedő művészek, az ún. absztraktak közül többen is az Állami Bábszínház műhelyében találtak állást és menedéket.

Az előadáshoz inspirációként használt Ország Lili-festmények

A Kemény család leghíresebb figurája, Vitéz Lászlónak volt egy barátja, Frici, aki keveset beszélt, sőt karaktere a vásári bábjáték történetében fokozatosan elnémult. László a nagymamucikája báli legyezőjével - azaz a palacsintasütővel - mindig legyőzi az Ördögöt és a Halált. Az 1950-es években betiltották a Vitéz László-játékokat. A bábfigurát egy Rottenbiller utcai lakásban bújtatták el. 

Teszteld tudásod Vitéz Lászlóról!

Ország Lilinek volt egy sérült tanítványa, aki kizárólag a képzőművészet nyelvén kommunikált. A festőnő és Pilinszky János között mély és szoros baráti kapcsolat volt. Ország Lili temetésén Pilinszky mondta a búcsúztatót. (A szöveg itt olvasható.)

A befelazva - in memoriam Ország Lili legközelebb március 27-én látható. Jegyvásárlás itt lehetséges.

A bejegyzés trackback címe:

https://babszinhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr5413774248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.