A következő Esti mesében egy műfajilag izgalmas előadást láthatnak a felnőttek, amelynek témája sokakat érint. A válást feldolgozó A csomótündér szinte minden karaktere tornacipő, "akiket" nem is annyira a háttérből mozgat a címszereplőt játszó Ellinger Edina.

- Hogy emlékszel vissza, gyerekkorodban színházi vagy olvasmányélményeidben mennyire volt szó olyan témákról, mint a halál, a sérültség vagy épp a válás?

- Leginkább a halál témájával találkoztam az általam olvasott mesékben. Az elvált szülők csak A két Lotti című Kästner-regényben bukkantak fel gyerekkoromban, de ott happy end a vége a családi drámának, így nem is a szülők szétválásáról, hanem inkább újra összeboronálásáról szólt számomra az ikerlányok meséje.

- Színészként milyen "tabudöntögetőnek" vagy "rizikósnak" számító előadásban játszottál, és azokat hogy élted meg, milyen visszajelzéseket kaptatok?

- A Budapest Bábszínházban engem eddig elkerültek a tabudöntögető előadások. Ami rizikósnak számított, az Tengely Gábor rendezőhöz kapcsolódik  - nyilván nem véletlenül ;). Tíz évvel ezelőtt az Oscar Wilde-meséből készült Csillagfiú volt az egyik, ami témáját tekintve merész vállalkozás volt. Ebben egy borzasztóan gonosz, romlott úrnőt játszottam, kissé horrorisztikus jegyekkel felruházva. Nagyon élveztem, de itt történt meg az az eset, hogy a színház vezetése azt kérte, hogy finomítsak a játékon, mert a pedagógusok szerint félnek a gyerekek. A másik eset akkor történt, amikor szintén Gábor rendezett egy kortárs gyermekversekből álló előadást, a Hajnali csillag peremén-t. Ebben az előadásban mint anyuka macinak elhagyta az a szó a számat, hogy "hülye". A hétvégi előadásokon a szülők rendszeresen felszisszentek, amikor kimondtam. Nagyon meglepődtem, és álszentnek éreztem a felnőttek részéről azt a hozzáállást, hogy ezt a szót nem mondhatjuk ki színpadon. Nekem is három gyermekem van, és a hülye szó időnként elhangzik a hétköznapokban. Szerintem ez nem egyenlő azzal, hogy csúnya beszédre tanítjuk őket.

- A csomótündérrel régi ismeretségben vagy, a kötet bemutatóján egy különleges, egyszeri produkcióban már játszottál a történetben. Akkor mit gondoltál a meséről, és változott-e ahhoz képest a véleményed akár Menyusról, Panniról vagy épp Apollóniáról?

- A könyvbemutatóra való készülődéskor találkoztam először a Csomótündér történetével. Akkor a mese eszenciáját adtunk vissza, szintén Tengely Gábor vezetésével. Sokkal inkább a formai megvalósításon volt  a hangsúly, illetve ott kizárólag Panni szerepét játszottam, tehát leginkább a saját feladatomra koncentráltam, és nem a teljes mesére. A bemutatón Gimesi Dóritól ajándékba megkaptam az eredeti mesekönyvet, és este elolvastuk otthon a kislányommal. Akkor elsírtam magam a meseolvasás végén. Ott "ütött be" igazán nekem ez a mese, és vált nagyon személyessé.

- Mi Apollónia legnagyobb szakmai és emberi hibája?

- A mi adaptációnkban a legnagyobb szakmai hibája az, amikor összeköti az össze nem illő párt. Az emberi hibája az a perfekcionizmusa, ami nem engedi,hogy beismerje magának, hogy hibázott.

- Tornacipőkkel játszol. A tárgyanimációnak mi a nehézsége, és milyen szabadságot ad?

- A tárgyjáték lehetőséget ad, hogy a bábszínpadon bármiből lehessen bármi. Tornacipőből emberszereplő például.Az itt és most-ot is tökéletesen lehet érzékeltetni a tárgyszínházban. Például, ha egy gyufaszál a főszereplőnk, akkor tényleg el lehet őt pusztítani, ha meggyújtjuk, és elég. Visszafordíthatatlanul megtörténik, csak akkor és csak ott. A Csomótündér előadás esetében például a tévesen megkötött örökcsomót is csak akkor és ott kötöm meg, és vágom szét véglegesen, visszafordíthatatlanul. A tárgyjáték nehézsége, hogy nem szépen megfestett arcú bábokkal dolgozunk, ezért a tárgy-szereplőket nagyon körültekintően kell kiválogatnunk, hogy betölthessék szerepkörüket. És a tárgyi jelrendszer kialakítása a színpadon nagyon összetett feladat.

- Az eddigi 22 előadás alatt mi volt a legérdekesebb, legváratlanabb reakció akár gyerekek, akár felnőttek részéről?

- A felnőtt nézők gyakran pityeregnek az előadás végén. Ha látom a kissé kisírt szemű nézőket, akkor azt érzem, hogy sikerült eljuttatnom úgy a történetet hozzájuk, ahogy szerettem volna. A gyerekek rendszeresen felhördülnek, amikor, mint Csomótündér szétvágom az összekötött szülőket a sok veszekedés után. Egy alkalommal egy kislány viszont azt mondta: "Na végre!"

- Nem ez az első Esti mese, amin játszol. Milyen itt a közönség? Hogyan változik-e a nézői fókusz, és változik-e a színészi eszköztár?

- A színészi eszköztár azt gondolom, hogy nem szabad, hogy változzon, akkor sem, ha csak felnőtt közönség néz minket. Ugyanazzal az attitűddel játszom minden esetben. A Pettson és Findusz például olyan "kétfenekű" történet, ahol megvan az a szál, amivel a szülők azonosulnak, és megvan az, amivel a gyerekek. Amikor csak felnőttek nézik természetes, hogy inkább azok a részek, poénok ülnek, amelyekben érintettebbek.A Budapest Bábszínházban minden előadást úgy készítünk, hogy ne csak a gyerekek számára nyújtson élményt, hanem az őket kísérő felnőtt nézőknek is. Az Esti mese sorozat erre hívja fel a figyelmet, és az eddigi tapasztalataim alapján ez minden előadáson sikerült eddig. Azon leszek, hogy A csomótündér előadáson is megtörténhessen ugyanez most péntek este.

Esti mese felnőtteknek: A csomótündér, 2018. április 6. 19 óra, Kemény Henrik Terem (jegyvásárlás)