Bábszínház blog

A csomótündér nyitotta a biennálét

2018. május 07. - Bábszínház blog

Kétévente majd' egy hétig Kaposvárra figyel a gyerek- és ifjúsági színházi szakma: versenyprodukciók, fókuszprogram, hazai és külföldi versenyen kívüli előadások, szakmai beszélgetések várják színházi terekben és az utcán a helyieket és a kollégákat. Az idei, a kilencedik alkalommal megrendezendő biennálé A csomótündérrel indult.

csomo1.jpg

A csomótündérrel már találkozhattak a blog rendszeres olvasói. Tudhatják, hogy az előadásban nem klasszikus bábok, hanem tornacipők személyesítik meg a karaktereket (ezt hívják tárgyanimációnak), és a legavatottabbtól, Ellinger Edinától ismerhették meg a kulisszatitkokat. A kaposvári előadás izgalmát az adja, hogy A csomótündérrel nyílik hivatalosan a program, illetve a gyerekek, a valódi célközönség mellett színházi alkotó kollégák is ott ülnek a nézőtéren. Bár visszatérő vendégek vagyunk Kaposváron, minden produkció más, így az új tér és az otthonitól eltérő technikai feltételek miatt a társulat már vasárnap megérkezett, a beépítés után pedig egy próba is lezajlott.

És hogy lássátok, tényleg visszatérő vendégek vagyunk, mutatunk néhány örömteli, büszkeségre okot adó bizonyítékot.

p_20180507_105124.jpg

(A 2012-es Üveghegy-díj A Hétfejű Tündérért, a 2014-es pedig a Boribon és Annipanniért, illetve a Semmiért járt.)

A bejegyzés trackback címe:

https://babszinhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr5813897194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása